Alig várja az ember, hogy betöltse és nagykorú legyen. Legalábbis én, így emlékszem. De hogy igazából akkor mi is történt, az előző nap, vagy aznap, meg utána, már annyira régen volt, hogy nem is tudom…  Valószínűleg semmi extra sem. A szüleimet ismerve biztosan volt buli, torta, ajándék. Anyukám…

A pénteki napon a Dunakanyar elesett. Hó mindenhol, persze az úton is. A közlekedés nehezen, vagy alig ment. Igen, igen, nekem is tele van a hócipóm, azzal, hogy miért nincs az út eltakarítva, meg múljon már el a tél. A tél ilyen, hideg van és esik a hó. Jó esetben. Mert utoljára ekkora hó négy éve…

                Mikor eltelik egy év, és gyarapszik a megélt évek száma, örülünk, hogy épségben egészségben ez is megvolt és következik a ….. valahányadik. De mi van akkor, ha ez a szám már magas? Oké, ez nézőpont kérdése. A gyerekem szerint már öreg vagyok, a nagymamám szerint meg fiatal.…

  Először is: olyan nincs, hogy átlag. Valójában senki sem akar átlagos lenni. Mindenki különleges, egyéni, egyéniség, meg más. Ezek a politikailag korrekt kifejezések. Valójában mindenki „csak” átlagos szeretne lenni. Az átlagos élet kiváltságai: megtalálni a Nagy Ő-t, boldogan élni…