Albániába? Minek? Nincs ott más, csak szemét és szamárkordé - ezt mondták ismerőseim, mikor megtudták a tervemet.

Bennem is volt valamiféle előítélet arról, hogy milyen is lesz Tirana. Azt gondoltam, hogy lepattant buszok, amelyen fürtökben lógnak az emberek, és menet közben kerülgeti a lovas kocsikat meg a talicskás embereket. Az Elrabolva mittudomén hányból ismert albán maffia pedig folyamatosan le akarja tépni a vállamról a táskát, vagy leütnek majd egy sötét sikátorban a vesémért. Hogy ez mennyire más, arról fog szólni a beszámolóm.

Már gyakorlott keletjáróként, vagyis szeretném magamról ezt gondolni, azt mondom, hogy a turista akkor ismer meg egy népet, egy ország szokásait, ha úgy él, ahogyan ők. Rómában, mint a rómaiak, Tiranában, mint az albánok. Ezért különösen fontosnak tartom azt, hogy mindig tömegközlekedéssel utazzak. Egy város igazi arca leginkább a vasútállomás, vagy buszállomás környékén mérhető fel, és ezek itt rendben voltak.

A Wizz Air járat szerdán délután indul, és vasárnap délután jön vissza. A jegy megfizethető, tizennyolcezer oda-vissza. Négy éjszaka, én a bookingon foglaltam szállást. Nem nagyon kedvelem a közös hálóhelységeket, ezért kerülöm a hosteleket. És hát így sem került többe tizenkétezernél a négy éjszaka. Összesen!

A mai Albániában az egyik legeladhatóbb árucikk Teréz Anya. Így nem csoda, hogy a tiranai reptér neve Nene Teréz. Ez a reptér mindössze 17 km-re van a fővárostól. A reptér modern és kihalt. Látszik, hogy egy még fel nem fedezett helyre érkeztünk. A pénzváltó működik, ezért 20 eurót átváltok lekére. Mehetnék akár taxival is a városba, de minek költsek 2500 lekét, amikor busszal (Rinas Express) a tizedéért megoldható. A buszok a kijárattal szemben lévő parkolóból óránként indulnak és egy fél óra alatt beérnek a központi térre, amelyet a nemzeti hősükről, Szkander bégről neveztek el. Fontos tudni, hogy a buszjegyet, legyen szó városi buszról, vagy turista buszról, mindig a buszon lehet megvenni. Például a 12-es járaton ketten teljesítenek szolgálatot. A buszsofőr és a kísérő. A kísérő - aki rendszerint egy jólláthatósági mellényben van – figyeli a fel és leszálló utasokat. Folyamatosan mozgásban van, megy a busz elejétől a végéig, majd vissza és közben árulja a jegyet. Egy jegy 40 lekébe kerül. A kísérő biztosítja a rendet a buszon, szükség esetén jelzi az ülő utasnak, hogy adja át a helyet az idős embernek, vagy leszállítja az ittas, dülöngélő utastársat, esetleg jelez a túristának, hogy hol kell leszállnia. Mert a hátizsákról ismerszik meg a külföldi, elsősorban. És ők meg imádnak beszélgetni, akarnak is, akkor is ha nem tudnak pár szón kívül idegen nyelven, akkor kézzel-lábbal.

A Skanderbeg tér éppen felújítás alatt van, ezért a reptéri járat befordul az első, legközelebb eső keresztutcába és ott teszi le az utasokat. Jegyezd meg a helyet, mert vasárnap innen mehetsz vissza!

Séta a szálláshelyre. Tetszik az utca képe. Mindenhol kávézók, ahol rendszerint férfiak üldögélnek, dohányoznak, vagy sakkoznak. A kávé ára 60 leke. Erős fekete, olyan olaszos. Tejet nem, de egy pohár vizet mindig szervíroznak hozzá. A mediterrán népekre jellemző lazaság leginkább az áramvezetékek vezetésében mutatkozik meg. Lennék szívesen albán pék, vagy albán buszsofőr, de villaszerelő Tiranában biztosan nem. Számomra követhetetlen kuszaság az, ahogy egy oszlopról elvezetik a házakhoz az áramot, a kábeltévét (?) és telefont. Örök rejtély az, hogy vezetékszakadás esetén hogy követnek végig egy szálat.

 1. nap Ébredés után városnézéssel töltöm a napot. Nem kell messzire menni, mert egy két kilométer sugarú körben minden megtalálható. A város főbb látványosságai: Skanderbeg tér, Et’Hem Bey mecset, Óratorony, Nemzeti Múzeum, Kultúra Palota, Nemzeti Történelmi Múzeum (kívülről). Az óratoronytól nem messze, egy talapzaton réz emléktábla örökíti meg – magyarul is - Skenderbeg és a mi Hunyadi Jánosunk legendás szövetségét.

A mecsetbe ingyenes a belépő, de ne felejtsd el a bejáratnál levenni a cipőd és elhelyezni a cipőtároló rekeszben. Rövid séta a Bloku negyedben - Enver Hodzsa idejében a hatalmon lévő elit lakhelye volt- hangulatos kávézók, éttermek színhelye. Ez már nem is egy különálló negyed, hanem a város szerves része. Itt található Enver Hodzsa háza. Kicsit úgy vannak vele az albánok, hogy sem megenni, sem kiköpni nem tudják. A ház üresen áll, a kertkapukon egy-egy lakat, de sehol egy jelzés, egy tábla arról, hogy itt élt a nemzet – egykori - atyja.

Ha éhes vagy, akkor térj be egy pékségbe. Nagyon tudnak sütni az albánok! Nem hiába terjednek el nálunk is az albán pékségek. Átszámítva száz forint a byrek (ejtsd bürek), ami egy rétestészta jellegű pékáru. Ebbe a kis tésztás-táskába húsokat, spentótot, gyümölcsöket és más finomságokat töltenek és melegen tartják! Félnapig simán kihúzod vele. Ha takarékoskodni akarsz, vagy nincs kedved aznap étterembe menni, vásárolj! A big market egy elterjedt bolthálózat Albániában, de nevével ellentétben ne képzelj el egy szupermarketet, hanem inkább egy közepes méretű közértet, ahol minden van, ami fontos. A gyümölcseik hatalmasok és gyümölcsízűek. Gyönyörű paradicsomok társaságába kerültem mindennap, ami néhány szelet juhsajttal mennyei vacsora volt. Vacsora végén epret ettem. Ahogy most összeadom, egy ilyen bőséges vacsora megáll 300 lekéből, akár két személyre is.

2. nap Utazás Krujába, Észak-Albánia egyik legnagyobb városába, mely tele van a történelem nyomaival és egyben az albán nemzeti hős, Gjergj Kastrioti ( Kasztrióta György ), azaz Skanderbeg szülővárosa. Az utazást a szökőkutas körforgalomnál található buszpályaudvar megkeresésével kezdem. Végigsétálva az I Zogu Zi.királyról elnevezett sugárúton és a Karl Topia térre, vagy máshogy mondva a RING Centre-hez érsz. Itt fordulj el jobbra, a városból kivezető úton (erről jöttél tegnap a reptérről) és alig ötven méter múlva egy az útról nyíló udvart találsz, ahol 15-20 személyes mikrobuszok állnak. Itt is vannak kocsikisérők! Az utcán állva hangosan kiáltják a célállomás nevét. Kruje valahogy így hangzik: „KRUZS, KRUZS, KRUZS" :) Mivel sokan, sokfélét kiabálnak, nem árt kérdezni. Szívesen veszik, ha kérdezel és alig várják, hogy segíthessenek! Krujéba közvetlenül csak három óránként megy a busz, de Fruse Krujéba félóránként indul a járat. Jó lesz az is, hiszen onnan egy másik kisbusszal eljuthatunk a várig. Amikor megtelik a busz, akkor van indulás. A menetjegyet a kocsikisérőtől kell megvenned és 60 lekébe kerül. A busz lassan vánszorog. Megáll, nemcsak a buszmegállóban, de akkor is, ha egy járókelő kézzel int neki. A leszállás is hasonló módon megy. Szólnak a kocsikisérőnek, hogy az autópálya melyik szakaszánál akarnak leszállni. A kocsikésérő továbbítja a buszsofőrnek az infót, az pedig ott áll meg, ahol kérik. Mindent az utasért! A busz ablakából az figyelem, hogy lépten, nyomon autómosók vannak. Na, nem az a beállok a pörgő kefék közé típusú, hanem a slagos, szivacsos kézi mosók. Nem is látni koszos autót sehol. A tájról ez nem mondható el. A szél viszi a nejlonszatyrokat, a patakmedrek is tele vannak szeméttel. Utána olvastam, és azt találtam, hogy ez a népi ellenállás jele. Enver Hodzsa idején ugyanis a kommunista szombatokon kötelező volt a embereknek kivonulni szemétszedésre ha tetszett, ha nem. Enver halála után a szemeteléssel mutatták ki a szabadságvágyukat az albánok, ami aztán meg úgy maradt, de a tendencia javuló. Fruse Kruje főterén könnyen megtaláltam a csatlakozást. Itt is 60 lekét kellett fizetni és már indultunk is. Folyamatosan emelkedik az út. A szédülősebb utasok mereven néztek maguk elé, ugyanis nem jellemző a szalagkorlát, így szabadon lelátni az ötven méteres szakadékokba. A busz végállomása a várhegy alján van, ahonnan egy kellemes sétával érhetünk fel a várba. Séta közben bőven van néznivaló, hiszen egy kirakodóvásáron visz keresztül az út. Van itt minden! Hógömb, népviselet, skanderbeg konyak.

A vár jó állapotban megmaradt részében alakítottak ki Skanderbeg muzeumát (belépő 200 lek). A több emeletes, tágas épületben minden Szkander bégről szól: a törökök elleni honvédő harcáról. Érdekes, hogy eredeti nevét (Kasztriota György) nem használják. A második és harmadik emelet között nyílik egy nagy terasz, ahonnan a tengerig ellátunk. A harmadik emeleten a bég levelezését, diplomáciai kapcsolatait mutatják be. Itt található Hunyadi arcképe is. A várudvar másik felén az Etnográfiai Múzeum van. Ez már kicsit túrista lehúzós, de ha már ott vagy, ennyit (300 lek) megér. Egy régi albán család lakóháza volt eredetileg, annak berendezését láthatjuk. A földszinten különböző mesterségek, paraszti tevékenységek eszközeit mutatják be, az emeleten a lakószobákat: a fogadószobát, a férfiak és a nők szobáját, a konyhát, fürdőt. Visszafelé mázlim volt, a közvetlen tiranai járat ott állt a bejáratnál. Érdekes módon arra is mindössze 60 Leke volt a jegy ára.

3. nap A tengerparti város, Durres megtekintése: az egykor Durrazzo néven ismert város Albánia egyik legősibb települése. A már említett buszudvarból indult a buszom. Az utazás ára 60 Leke. Időtartama nem több, mint fél óra. Durresben a busz a városközpontban, a kikötő előtt tesz le. A tenger vonalát követve juthatunk el a beach-ig. Mielőtt lazulnánk a parton, érdemes megnézni a helyi látványosságokat. Útban a part felé találjuk a velencei bástyát. Legegyszerűbb, ha a bástya mögött húzódó városfal vonalát követjük, egészen egy alacsony kapuig. Ha azon bemegyünk az adriai térség legnagyobb amfiteátrumához érünk, amit egy hatalmas földrengés pusztított el. Már csak egy félkör az, ami felfedezhető. A másik részét elhordták építőanyagnak, illetve házak épültek rá. Nem hiszem, hogy valaha is feltárják. A belépő 60 Leke. Ezért kapsz egy római kori fél amfiteátrumot, ülőhelyekkel, és olyan folyosórendszerrel, ahol a gladiátorok felkészültek a harcra. Ebben az alagsori részben láttak fantáziát az őskeresztények is, hiszen a második században templomot építettek ide! Igen, egy amfiteátrum alagsorába. Az oltárkép mozaikja még ma is megcsodálható. Ha a dzsámi irányba lesétálsz a főtér felé, korintoszi oszlopsor maradványai emlékeztetnek egy római fórumra. Ha ez is meg volt, akkor irány a plázs! Fürdeni nem érdemes, túl közeli a kikötő, és április eleje volt, de korzózni, kajálni igen. Van ott egy étterem, amit a molóra építettek. A terasza a víz felett van és príma a kilátás a tengerre. Azt gondolnád, hogy egy ilyen hely megfizethetetlen. Cannesban lehet, de itt egy hallevesért és egy sajtmártásban szervírozott halspecialitásért, lekisérve üdítővel, nem fizettem többet ezer lekénél. Ez 2300 Ft-nak felel meg. Most komolyan! Ugye, hogy nem drága! A parton sétálva látható, hogy a bunkermaradványokból készítenek hullámtörőt. Albániában minden családnak kellett építeni egy bunkert. Lett is, vagy hétszázezer belőle! Ne valami nagyot képzelj el, bár biztosan van olyan is. Két-három ember fér bele kucorogva. Az elején pedig két lőrés található. Érdekes, ezek a diktátorok milyen paranoiásak. Enver Hodzsa is meg volt győződve arról, hogy a kapitalisták lerohanják Albániát. Azt nem tudom miért, mert a természeti szépségeken felül nem bővelkedik nyersanyagban, ásványi vagyonban. Persze az is lehet, hogy az állandó mozgósítás és ellenségkeresés elterelte a figyelmet a mindennapok nyomorúságáról.

4. nap Gyorsan eljött. Hamar kell ébredni, hogy kihasználd a napot, mert fél ötkor indul a gép haza. Én erre a napra hagytam a BunkArt megtekintését. Nem volt túl jó választás, el is mondom, hogy miért. A név alapján azt gondoltam, hogy egy nagyobb bunkerben művészeti kiállítás látható ott. Előző este, mikor rákerestem az élet Enver Hodzsa rendszerében keresőszóra, akkor dobta fel a google az infót, miszerint 2014-ben nyitották meg ezt a kiállítást. Néhány kép és láttam, ha ezt kihagyom, semmit nem fogok megérteni Albániából.

Indulás a Skanderbeg térre. Ott megkerestem a Porcelani-ba tartó buszt, majd megfizettem a 40 Lekét a jegyre. Kértem a kisérőt, jelezze, ha ott leszünk. Leszállás után az első utcán kell jobbra fordulni és gyalog fel a kaptatón. Nem szabad letérni erről a főútról semerre és alig 10 perc séta után ott álltam egy kapunál, ami mögött egy nyolcvan méteres alagúttal átfúrt, négy emelet magasságú, teljesen kibelezett, bunkerré épített hegy emelkedett.

Ezen az alagúton kell átsétálni a BunkArt pénztárához. Ha nincs szerencséd, éppen akkor jön egy taxi, mikor az alagút közepénél jársz. Hogy ne legyél sáros a kerekek alól felcsapódó létől, javasolt hozzásimulni az alagút falához. Ezeknek a Tirana melletti hegyeknek a gyomrát, jellemzően rabokkal vésette ki a kommunista rezsim. Ez nem volt nehéz, hiszen nem volt olyan albán család, ahonnan legalább egy családtag ne lett volna politikai fogoly. Ha nem látja az ember, el sem hiszi, hogy ilyen van! A bejáratnál 500 Lekét kérnek el belépőjegyre, de ne sajnáld kifizetni! Felejthetetlen élmény lesz! Amikor áthaladsz két egymást követő, közel 12 cm vastag betonajtón, majd még három vasajtón, akkor már érzed, hogy ez egy különleges hely lesz. Albánia Hruscsov „megalkuvó” és Sztálint nem kellőképpen "tisztelő" politikája miatt szakított a Szovjetunióval, majd tizenöt évnyi szerelem következett Kínával, ám ennek is vége lett, az ország a hetvenes évek közepére már teljesen el- és bezárkózott. A lelakatolt ország vezetője felkészült az imperialista invázióra, és olyan földalatti négyszintes, atombiztos főhadiszállást épített, ahova nem csak Enver kormánya, de az Albán országgyűlés is befért. Hogy ne unatkozzanak, egy négyszáz fős mozi terem is a rendelkezésükre áll. Az egymás után sorakozó cellákban megtekinthető Enver irodája, a kormány tanácskozó terme, de látható egy szocializmusbeli lakás berendezése is ugyanúgy, mint a kínzókamrák, vagy az elektromos határzár bemutatója.

És hogy hol néztem be? Tirana külvárosában található egy libegő. Ez a Dajti nevű 1600 méteres hegy 1100 méteren található balkonjára visz fel. Állítólag csodálatos kilátás nyílik innen a városra. A levegő hőmérséklete akár tíz fokkal is frissebb, mint odalent. Ne az a kabel cab és a Bunkart – ahogy a helyszínen kiderült – alig öt perc járásra van egymástól. 1100 Lekért vehetsz kombinált jegyet, ami érvényes a Dajti-express nevű kisbuszra ami a libegőhöz visz, plusz tartalmazza a belépőt a Bunkart-ba és a jegyet a kabel cabra. Így 200 Leket megspórolhatsz ahhoz képest, mintha mindent külön vennél. Az csak a gond, hogy ez így együtt egész napos program. A libegők fél óránként mennek fel és fél óránként vissza. A Bunkart-ban úgy repül el négy óra, hogy észre sem veszed! Ha ráérősen kávézgatsz reggel – ahogy én tettem – valamelyiket bukni fogod! Én a Dajti libegőről mondtam le nehéz szívvel. Ahol leszálltam, ott kell visszaszállni a buszra. Ne kell aggódni, hiszen az összes innen induló busz végállomása a központi téren van. A szálláson magamhoz vettem a hátizsákot és már indultam a tér másik sarkán induló Rinas Expres feliratú buszhoz, amelyik meg sem állt a reptérig.

Jó volt ott lenni! Jól éreztem magam. Amit Albánia az elmúlt húsz évben elért, arra nagyon büszkék lehetnek. Ne feledjük, ez az ország a második világháború után lényegében a feudalizmusból ugrott át a kommunizmusba. Mert itt valóban kommunizmus volt, a keményvonalasból, az Európa-szerte rettegettből. Ha csak Albániát nézzük, a lakosság száma körülbelül 3,2 millió. A környező országokban rengeteg albán él, ennek történelmi oka, hogy 1912-ben az Osztrák-Magyar Monarchia elismerte Nagy-Albániát, de a balkáni háborúkat követően a bolgárok, a görögök és a szerbek albánok lakta területeket csatoltak magukhoz, így a szkipetárok a függetlenség érdekében kénytelenek voltak beérni a feleannyi területtel.

A fent említett 3,2 millióból sokszázezer külföldön (elsősorban Olaszországban) dolgozik vendégmunkásként és a hazautalásaik jelentősen hozzájárulnak az albán gazdaság teljesítményéhez. A hazautalt keresetek kapcsán a következő a stratégia: amint összegyűlik a kellő pénz, az otthoniak földet, telket vesznek. Ha ez már megvan, ismét gyűjtenek és elkezdik építeni a moteleket, szerencsésebb esetben szállodákat. Ezért, elsősorban a tengerparti részen, úton-útfélen félkész, épülő szállodák, panziók láthatóak és mindenki céljai között szerepel az idegenforgalom, a turizmus, bízva a 360 kilométernyi tengerpart és az egyéb páratlan természeti szépségek nyújtotta lehetőségekben, és nagyon várják a fapadosokkal érkezőket! Csak remélni tudom, hogy beszámolómmal sikerült elhelyezni Európa térképén ezt a sokat szenvedet, de nagyon élni tudó és élni akaró országot. Nem csodálkoznék, ha a heti kétszeri repülőjáratot kihasználva magyar családok akár már az idén az Albán tengerpartot részesítenék előnyben, mondjuk Horvátország helyett. Megéri! Fele annyiból ki lehet hozni, dupla akkora élményekkel!